Helyi közösségünk 2016 óta formálisan is együttműködik a közeli Csantavér településsel. Földes úton akár kerékpárral is átjuthatunk, oly közel van, de őseink egykor gyalog jártak oda a méltán híres piacra és vásárba, de rendszerint ott szerezték be a szükséges dolgokat, amiket helyben nem lehetett megkapni. Ez a tendencia még ma is dívik, hisz sokan és sokszor járnak át közülünk Csantavérre.

Csantavér 92,4%-a vallotta magát magyarnak a legutóbbi népszámlálás alkalmával (2002), és ezzel az aránnyal Csantavér az egyik leghomogénebb, viszonylag nagy magyar településnek számít Vajdaságban.

A falu első említése Mátyás király nevéhez fűződik, aki 1462. február 16-án az akkor Csongrád megyei „CHONTAFEYER” falut édesanyjának, Szilágyi Erzsébetnek adományozta.
A csantavériek túlnyomó többsége római katolikus, azonban kisebb vallási közösségek is megtalálhatók a településen, például a baptista gyülekezet is működik.

Az első világháború után, a békeszerződés megszegésével, szerb, illetve jugoszláv rendeletre, a zömében magyarok által lakott Csantavér közvetlen közelében két kisebb települést hoztak létre, Bačko Dušanovo, illetve Višnjevac névvel. Ezeknek a falvaknak kezdetben szinte kizárólag szerb telepes lakossága volt. Bačko Dušanovo azonban mára már gyakorlatilag egybenőtt Csantavérrel és mivel a jóval nagyobb magyar falu lakosai közül többen a közeli szerb településen jutottak telekhez, ma már Bačko Dušanovon is a magyarok alkotnak többséget.

Csantavér monumentális katolikus temploma már messziről látható a bácskai rónaságon. A plébániát még 1785-ben alapították. A falu korábbi templomát lebontották, és a helyén építették fel – 1929-ben – az új, a római bazilikákra emlékeztető, neoromán stílusú, hatalmas Páduai Szent Antalnak szentelt, három kupolás templomot. Központi része 42 méter magas, alaprajza kereszt alakú, 47,5 méter hosszú, 34,5 méter széles, harmonikus építészeti egységet képez.

Hasonlóan a mi falunkhoz, Csantavér is egy élhető tér, összetartó közösséggel!

A helyi közösség telefonszáma: 024 782294
A helyi közösség elnöke: Földi Márta